Mikor és hogyan válunk anyává? Mikor kezdődik el az átalakulás? Mikorra vagyunk készen? És meddig tart a szerep? Sok tényező hat ránk és anyaságunkra. Megpróbáltam számba venni őket. A külső tényezők után jöjjenek a belsők. A saját élmények.

1.Várandósság

Vagy terhesség? Vagy áldott állapot? Nem is annyira a szóhasználat a lényeg, inkább az, minek élem meg. (Én például az első gyerekemmel egyáltalán nem jutottam el a “terhes vagyok”-ig. A másodikkal az utolsó három hétben éreztem így, a harmadikkal pedig már félidőtől.)

Nagyon is befolyásolja anyává válásunkat, hogy terveztük-e vagy meglepetés, esetleg régóta várt ajándék lett. Volt-e korábban veszteségünk, ért-e minket abúzus, biztonságos-e a párkapcsolatunk érzelmileg és fizikai körülményekben? Van-e időnk és kapacitásunk figyelni és várni testünk-lelkünk változásait, vagy lefoglal a munka, költözés, többi gyerek, beteg családtag, esküvőszervezés…

Nem mindegy, milyen testi-, érzelmi-, hormonális tüneteket tapasztalunk és hogyan kezeljük őket. Vagy a környezetünk hogyan kezeli változásainkat.

Hogyan dolgozom fel az éppen zajló szerepváltozást, ön-újraértelmezést, hogy nem csak gyerekem lesz, de én leszek neki az anyja?! És ezzel együtt beindul a hozott örökség intenzív hatása és azok belső újrarendezése. Mert valóban egy teljesen új anya születik meg bennem, aki eddig még sosem létezett. Mert ez a gyermek is új a világban, és én se, a körülményeim se voltak még soha ilyenek. Most válok először anyává. Vagy most válok először négygyerekes anyává.

2.Szülés

A szülésélmény igenis fontos. “Az a lényeg, hogy mindketten egészségesek vagytok!” – igazság ugyan, de csak fél. Amit személy szerint a hazugságnál is veszélyesebbnek tartok. (Ráadásul a hasonló kijelentések biztatásnak indulnak, mégis bagatellizálják a traumát átéltek fájdalmát.) A szülés elsöprő erejű esemény, ami testileg-lelkileg kifordít, befordít, elvisz teljesítőképességed határára, meg azon is túl. Azt is szokták mondani, felér egy 300 órás önismereti tanfolyammal.

Csakhogy nem mindegy, mit tapasztalsz önmagadról, mit tanulsz a határhelyzetből, mert mélyen bevésődik az énképbe. És nem az elvégzett beavatkozások jelentik a kritikus pontot, hanem a mérhetetlen kommunikációs stílus, a hangulat, a tisztelet. Csak az asszony tudja megmondani, milyen élmény volt számára a szülés. (És ő sem feltétlenül rögtön utána.)

Ha volt döntési joga, tisztelettel kezelték, kísérték, azaz ALANYA volt a saját szülésének, hihetetlenül megerősödve, ide-nekem-az-oroszlánt-is módon jön ki belőle. Olyan elemi közelségből tapasztalja meg a saját kompetenciáját, hogy megkérdőjelezhetetlen axiómává válik: bármire képes vagyok.

Ha viszont beleegyezése (sőt, tájékoztatása) nélkül végeznek rajta beavatkozást, nincs mozgásszabadsága, durván vizsgálják meg vagy beszélnek vele (“Ne kiabáljon! Mikor megcsinálta, akkor bezzeg nem kiabált, mi?”), a szülése során TÁRGYA valaki más munkájának (pláne csak munkaterülete), könnyen érezheti úgy, hogy ő alkalmatlan, megbukott, de szerencséjére megmentették. Vagy akár úgy is: megerőszakolták. Nem véletlenül nevezik szülészeti erőszaknak, mert a lelki mintázata a nemi erőszakot elszenvedettekével azonos. (Ha úgy érzed, súlyos trauma ért, vagy támogatnád valahogy az ügyet, keresd az Emma-vonalat!)

Mit tehetünk mi, hétköznapi nők? Egyrészt forduljunk szakemberhez, ha feldolgozni-valónk van, mert tovább lehet lépni. (A feldolgozás egyébként hétköznapibb értelemben az erős, pozitív szülésélményeknél is fontos. Nem véletlenül szeretjük újra és újra elmesélni.) Másrészt hallassuk a hangunkat, mert minden szülés számít. Harmadrészt pedig meséljük el egymásnak mindazt, amit átéltünk. Mondjuk a várandósok ne a horror-sztorikkat hallgassák, hanem a biztatóakat. (Az én történeteimet például itt megtaláljátok: Zs, É, R.)

3.Gyerekágy

Annyira sajnálom, hogy a gyerekágyas időszak, a “negyedik trimeszter” tisztelete kikopóban van! Persze értem, nem élünk már nagycsaládban. De az anyának akkor is szüksége van erre a 6 hét – 3 hónap (hol mennyi volt szokásban) testi-, lelki-, hormonális-, és szerepbeli adaptálódásra. Meg pontosan annyi szeretgetésre, gondoskodásra, mint az újszülöttnek.

A női beavatódások közül ez a leghosszabb ideig tartó átmenet: a megtermékenyüléstől a gyerekágy végéig majd’ egy év. Egy évnyi folyamatos változás, ami után egy teljesen más életszakasz következik, és soha többé nem lesz olyan, mint előtte volt. Természetes, hogy gyásszal jár. És járnia kéne a beavatások utolsó lépésével is, mikor az azonos életállapotban lévők szertartásosan befogadnak, elismernek egyenrangú maguk közül valónak. Ami a frissen beavatott számára is egyértelműen lezárná az elmúltat, és megnyitná az elkövetkezőt. Mint régen az asszonyavató, az egyházkelő, a Boldogasszony ágyának lebontása.

Vagy mint az a mexikói lezáró technika, amit a dúlaképzésen tanultam: hét kendőbe való szoros becsomagolás, majd kicsomagolás. Speciálisan, lassan, szertartásosan. Sokat hallottam már róla régebben, vágytam is rá, ezért örömmel ugrottam a képzésen bemutató alanynak. 10 hónappal voltam a harmadik szülésem után, de még akkor is átformáló erejű volt. Mintha bebábozódtam volna, és más formában születtem volna újjá. Addig azt mondtam, köszi, nekem elég ez a három lány. De ott, akkor láttam még helyet nálam. Nem most, tényleg kell pár év szünet, de majd egyszer talán jöhet majd még valaki. Lezárt egy ciklus bennem a szertartás: három szülés alatt hosszú utat bejárva megtapasztaltam a saját, önálló, háborítatlanul kompetens, archaikus erőmet; és megnyitott egy újat, amiben már önmagamtól függetlenül fogadhatok majd valakit, ha akarna jönni. Voltam azóta már a másik oldalon is, és nagyon felemelő, megtisztelő megtartani asszisztálni egy ilyen szertartásnál. (Egyébként használják lelki okokkal bíró meddőségnél is, hogy a nők ne szétszórják, hanem összeszedjék az erejüket a beburkolással. És olyan is van, aki végleg búcsúzik így a termékeny időszaktól.)

4.Hétköznapi kompetencia

A korábbi élmények is meghatározzák, de önmagában is erősen formálja anyaságunkat a hétköznapi szituációkban, helytállásban való én-megtapasztalás: az újszülött-gondozástól a bonyolult családi logisztikán keresztül a konfliktus-, és változásmenedzsment magasfokáig, amit a kamaszok jelentenek. Nehéz ügy, mert lehetetlen küldetést vállalunk, a gyereknevelés alapvetően nem egyszemélyes feladat, mi mégis hősiesen küzdünk vele. A sikerélményből jól jövünk ki, a kudarcból meg szaranyavagyok-érzéssel, amin rettenetesen nehéz túllépni.

Sokszor elborítanak a hullámok, de addig talán nincs baj, míg újra felpattanunk a deszkára. Mert egészen olyan, mint a szörfözés, lovaglunk a hullámokon, amik folyton változnak, akárcsak a szélirány. Nincs tartós egyensúly, állandóan tanulunk, mert folyamatosan változik minden: a gyerek kedélye, étvágya, ízlése, alvásritmusa, mindene.

5.Az anyaszerep vége

Tőlem messze még időben, de igyekszem nem elfelejteni: ők csak vendégek a házunknál. Nem határozom meg mindenüket, és ők sem határozhatnak meg engem kizárólagosan. Persze az anyjuk maradok, elérhető leszek, de max 18 év, és a dolgaik nagy része nem az én felelősségem lesz, nem engem illet majd. A szerepem intenzíven csak átmeneti. Talán az életem 30-35%-a. Maximum. Egyszerre vagyok fontos és mellékes. Most van nagy szükségük rám. Később már másról fog szólni az életem, és nekik sem mi leszünk a legfontosabb kapcsolataik.

Szülőnek lenni határozott idejű szerződés. Hagynom kell lejárni, különben kirúgnak. (Legalábbis remélem, lennének annyira határozottak. : ) )

Téged hogyan határoznak meg az élményeid?