Mit jelent a női kör? Hogyan épülnek a kapcsolatok, közösségek? Miért vagyunk magányosak? Mire lenne valójában szükségünk? Milliónyi hasonló kérdés vetődött fel bennem az utóbbi hónapokban, és tőletek is jött bőven hozzászólásban, üzenetben. Készülök hát egy hosszabb cikksorozattal a témában, hogy alaposan körbe tudjuk járni a kérdést. Vagy inkább kérdéseket. Ugyanis egyre több lett belőlük, ahogy elkezdtem foglalkozni a témával, meg olvasgatni ezt-azt.

Közösség vagy csoport?

Próbáltam keresni szakirodalmat a közösségek kialakulásáról, működéséről, mert szeretem megnézni az elméleti hátteret, ha érdekel valami. De beleütköztem egy komoly problémába: alig foglalkozott vele eddig valaki. (Ha mégis tudtok bármi elolvashatót, ne tartsátok magatokban!) Persze a csoportdinamikával, szociálpszichológiával, team-alakulással és vezetéssel foglalkozó írások léteznek dögivel, nem csak a Dunát, az óceánokat el lehetne rekeszteni vele. De ez a szemszög kicsit másról szól. Már az alapfogalom boncolgatásánál tisztázzák a szakemberek, hogy a csoport, aminek kialakulását és működését, szerepeit vizsgálják, valamilyen konkrét, megvalósítandó céllal alakul, és az általános emberi közösség nem tárgya leírásuknak. (Akár szakmai munkáról, akár önkéntes, civil célról van szó, a folyamatok hasonlóak.) Engem viszont pont az a közösség érdekel, ami magáért a közösségért létezik. Általában emberek között, szorosabban pedig a nők között.

Így aztán a szociológiai, antropológiai, néprajzi szempontot és irodalmat vettem inkább elő. Amik bizonyos irányból sokat segítettek, viszont rengeteg elolvasnivaló került fel a listámra, és nem hiszem, hogy egy élet elég lesz rá, hogy a végére érjek. Ugyanis ezek csak nyomokban tartalmazzák a válaszokat az én kérdéseimre. (Igen, reménykedtem, hogy van valahol egy könyv, ami egy az egyben, direkt válaszol majd nekem.) Nyomozásba kezdtem tehát, hogy különböző korokban és helyeken hogyan és miért állnak össze a nők csoportba, körbe.

Közösség cél nélkül?

Felmerül természetesen a kérdés, hogy van-e egyáltalán tisztán a közösségért létező közösség, mert az ember azért elég praktikus, ritkán csinál valamit csak úgy önmagáért. Sokkal inkább céllal szervezi önmagát és a környezetét. Mindig keres valami ügyet, amit gründolhat. De nem csak a hatékonyság miatt állunk össze másokkal, hanem mert jó és szükséges együtt lennünk. Talán a történelem hajnalát kéne megnézni, hogyan is volt az ősasszonyok hétköznapi együttműködése mindenféle magasztos, kiemelten közhasznú cél nélkül, csak azért hogy simán könnyebb legyen az életben maradás. De nincs még időgépem, és sajnos kevés a hiteles leírás ebből az időszakból. Ami van, azt barlangrajzul írták. Úgy meg nem tudok.

És akkor jött a filozófia, amit magyarul gondolkodásnak hívunk. Bizony, ez a nem túl adekvát módszer kedves a számomra, sokszor kihúzott már a csávából. De mivel nem egyformák az axiómáink, se a világképünk, amiből kiindulunk, ezért a továbbiakban még annyira sem kell egyetérteni velem mint egyébként.

Belső kód – minden, ami kell

Az alapvéleményem, hogy minden létező élőlény genetikailag kódolva hordozza azokat a képességeket, amikre szüksége van, hogy hatékonyan életben maradjon. Mind mint egyed, mind mint faj. (Utóbbinak lehetőségét hordozza a szülés kódja is, ami szintén ott van minden nőben, és amit dúlák és bábák gyakran emlegetnek várandós asszonyoknak biztatásképpen.) Hívhatjuk ezt a kódot akár ösztönnek is. Természetesen a tanulás, a szocializáció ezen technikák tökéletesítésére nagyon hamar megindul. És segít is nagy mértékben, de ha bármi miatt hiányzik, a képesség akkor is kibontakozik, csak mondjuk lassabban, vagy kevésbé hatékonyan. Például az egészséges falusi kiscicák akkor is megtanulnak egeret meg gyíkot fogni, ha elválasztják őket az anyjuktól, mert a vadászösztön működésbe lép. De ha mellette nőnek föl, akkor tanulnak spontán utánzással is, meg direkt gyakoroltatással is. (Láttál már anyamacskát, ahogy mindig lecsapja a gyíkot, hogy az félig elszédülve ne tudjon annyira menekülni, és így a kiscica gyakorolhasson? Nagyon bájos. Bár a gyík biztos nem ezt gondolja.)

Ha tehát azt gondolom, hogy az ember alapvetően társas lény, akkor feltételeznem kell azt is, hogy hordozza a közösségbe szerveződés kódját. (És itt most az alapvető ösztönre és az élethez szükséges közösségre gondolok, nem azon olyan bonyolult társadalmi működésre, mint a leadership vagy a team-munka, azok szerintem is inkább tanulandó tudományok.) Logikusnak látom, hogy az embernek képesnek kell lennie emberi közösséget építeni. Szűkebben pedig a nő képes női közösséget alkotni. Amit azért hívunk szívesen körnek, mert a saját tapasztalataink is azt mutatják, meg a szociálpszichológia is azt állítja, hogy a nők már kislánykoruktól fogva inkább a kör-szerűen spontán, intim kapcsolódást, csoportot preferálják az inkább férfias, hierarchikus piramissal vagy láncolattal szemben.

Helyreállítani, ami elveszett

És ez jó hír! Nekem is, és neked is. Mert mi is emberek és nők vagyunk, tehát képesnek kell lennünk rá. Akkor is, ha a közvetlen környezetünkben elveszettnek látszik ez a tudás. Hogy hogyan? Pontosan úgy, ahogy az icipici makk magában hordozza a hatalmas tölgyfa lehetőségének kódját. Trágyázott, előkészített talajon talán gyorsabban, hatékonyabban változik át a benne rejlő lehetőséggé, de anélkül is képes rá. Ha úgy érzed, nincs körülötted támogató női kör, de benned a vágy, hogy legyen, nem kell arra várnod, hogy valaki más csináljon. Te magad vagy rá képes! Ebben biztos vagyok.

Nem baj, ha még túl kicsinek érzed hozzá magad. Nem kell mindent egyszerre. Csak kezdd el gondozni, öntözgetni magadban a lehetőség magját! Ne gondolj a hatalmas fára, ha riaszt a nagysága! Elég egyszerre egy lépés. Először csak kicsírázni kell.

És igen, mások vagyunk, más eredményre fogunk jutni. Mert van, aki csermakk, van, aki kocsányos. És vannak, akik erdőben nőnek, sűrűen, magasra, egyenesre, mások meg magukban, szétterülve egy rét kellős közepén. Nem lesznek egyformák a köreink, közösségeink. De miért is kéne azoknak lenniük? A biodiverzitás, akarom mondani a változatosság gyönyörködtet.

Hogy növeljük a hatékonyságunkat, gyűjtögessük össze, amit találunk! Én így fogok tenni a következő időszak poszt-sorozatával. Elvére jól jön minden tápanyag. A földből, amin állunk, ami kéznél van. Az esőből, vízből, amit égi áldásként kapunk. És a trágyából is, amit az előttünk éltek hagytak nekünk hátra.

Neked mid van már most?