Hol vannak manapság a komaasszonyok és komatálak? Talán már a szót sem értjük, bár sejtjük, hogy valamiféle segítő kapcsolatot jelölnek. A XX.szd-i társadalmi változások egyik nagy vesztesei ilyen szempontból a nők. Évezredeken keresztül az volt a megszokott, hogy a nők hétköznapi feladataikat közösen végezték. Aztán szétesett a falu, szétesett a nagycsalád, az alapegység az individuális egyén lett. Időnk legnagyobb részében egyedül vagyunk a feladatainkkal, még akkor is, ha egy térben sokan, vagy csoportban dolgozunk, mert mindenkinek megvan a maga részfeladata, részfelelőssége, részkompetenciája. Sok kis lépésre bontottunk minden tevékenységet, amikben nehezen vagyunk helyettesíthetőek. Vagy legalábbis ezt hisszük, mert így szoktuk.

Biztos nem vagyok helyettesíthető?

Valójában elég kevés az a feladat, ami szigorúan a személyemhez kötött, ha munkáról van szó. Akár a fizetett, akár a fizetetlen munkára gondolunk. (Mert nem csak az a munka, amiért fizetnek. Minden munka, ami valami hasznos vagy szükséges dolog létrejöttére irányul. Ha csak azt tekintem munkának, amiért fizetnek, pénzért megvásárolható termékké teszem az életem idejének legnagyobb részét.) Akárhogy gondolkodom, egyet sem tudok mondani, ami egyáltalán nem helyettesíthető tevékenység. Édesanyaként persze eszembe jutott a szoptatás, ami azért nem csak táplálási feladat, hanem kapcsolat is. Mégis, feladatvégzés szempontjából a férjem nem tud helyettesíteni, amíg kizárólag anyatejről van szó. (Kivéve azon szerencsés szülők esetén, akiknek a gyereke megeszi a lefejt tejet. Na, a mieink nem olyan fajták.) De régen családon belül az is teljesen természetes volt, hogy egymás gyerekét is megszoptatták a testvérek és sógornők. Az archaikus törzseknél (meg nálunk a húgaimmal) ez most is így van.

Azzal persze nincs semmi gond, ha vannak feladatok, amiket nem szeretnénk másokra bízni, mert sok örömet és kapcsolatot, vagy sikerélményt találunk benne. Teljes joggal tartjuk meg magunknak a kedves munkát! De azt gondolni, hogy mindent csak én tudok, senki nem helyettesíthet, mert rosszul fogja csinálni, az hosszú távon nagyon fárasztó és kizsigerelő. Meg sokszor fölösleges is. Azért akarni, hogy én öltöztessem a picit, mert akkor a harisnya alatt lesz a body patentja, ahogy én szeretem, nem felette, ahogy a férjem csinálja, az olyan szinten fölösleges háklisság, hogy kénytelen voltam feladni. (Bár egy darabig még sutyiban átkapcsoltam.) De senkinek nem lesz baja tőle, ha pár cuccot véletlenül fordítva, vagy nem olyan tökéletes színkombinációban vesznek föl, mint ha én csinálnám. Az ő életminőségük nem javul, az enyém viszont romlik, ha az válik identitásommá, hogy minden energiámat feláldozom, apró-cseprő dolgok mártírjává válok. Mert csak én tudom elég jól.

De ha nem így, akkor hogy?

Főleg akkor, ha egyébként szeretem ezeket csinálni, és nem az a lényeg, hogy egyáltalán ne kelljen, hanem hogy felváltva, közösen, hatékonyan, változatosan? Összegyűjtöttem pár ötletet, néhányat csinálunk, néhány régebben ment, vagy épp tervezzük. És olyan is van köztem, amit mástól hallottam. Nyilván nem teljes a lista, mert millió élethelyzetben még nem voltam. De bármilyen bevált ötletet szívesen fogadok tőletek.

Komatál

Ha már szóba került az elején a komaság. Szűkebb értelemben a szülés utáni hat hét gyerekágy alatt vitték a családnak a komatálat (paszitát, paszitot, radinát), hogy ne a fiatalasszonynak kelljen főznie (sőt, semmit se csináljon leginkább, csak feküdjön, azért hívják gyerekágynak). Ennek a hiányát nagy problémának látom, mind fizikailag, mind lelkileg pihenésre, regenerálódásra, a változás feldolgozására lenne szüksége az anyáknak ebben az időszakban. De sajnos a többség körül már hiányzik ez a kapcsolati védőháló, vagy akik mégis próbálják fenntartani, sokszor szintén kisgyerekes anyák. És ha nem is akarunk lábatlankodni, zavarni, beadni, elküldeni az adagot nem sok idő, ha már megfőztem a magunkéval együtt.

(Tágabb értelemben meg komatálnak hívtak bármiféle ajándékot, amit akkor vittek, ha valakivel mátkaságra, komaságra akartak lépni. Ami egyfajta műrokonság, sokszor kapcsolódik a keresztszülőnek való felkéréshez, de anélkül, csak úgy is kötöttek családi kapcsolattá minősített barátságot. Olyannyira családi köteléknek számított, hogy ha ellenkező nemű fiatalok kötötték, akkor ugyanúgy házassági tilalom vonatkozott rájuk később, mintha mondjuk unokatestvérek lettek volna.)

Kaláka

Bármilyen szívességi alapon végzett munka lehet kaláka. Általában kölcsönösen vissza is adták, de nem számszerűsítve egyenlően, csak tudva, hogy én számítottam őrá, ő is számíthat énrám. Gyimesben például a közösségi adakozást is hívták kalákának. Mondjuk egy évben egy családnak rosszul termett a krumpli, akkor ő meghívta a többieket pityókalopó kalákába: mindenki hozott egy nagy véka krumplit, a házigazda meg fizetett aznap estére egy táncot, zenekart.

Nyilván mi már ritkán járunk össze kukoricát fosztani, de mennyivel könnyebb hárman-négyen összeállva sorban egy-egy hétvégén mindenkinél tavaszi nagytakarítást csinálni, mint külön. Vagy minden évben valaki másnál kifesteni egy szobát (vagy csak előkészíteni a fóliázással, meg utána elpakolni, ha a festést már szakemberre bízzuk). Vagy ha költözöm, és sok konyhai felszerelés hiányzik, akkor egy gondosan összeállított listával együtt kiküldött konyhakaláka-meghívó hozhat néhány krumplihámozót, nagykést, kotyogós kávéfőzőt egy közösen elköltött vacsoráért cserébe. Ráadásul nem a gyorsan, olcsón, tucatjával beszerzett vackot, hanem a kipróbált, bevált minőségit. Vagy a kicsit szebbet. És félig kész a házavató buli is.

Főzzünk együtt!

Összeállhatunk bármit tömbösítve elkészíteni, nem csak a befőttet és lekvárt, hanem bármit, ami fagyasztható és könnyen elkészül nagy mennyiségben, de hétköznap csak kis adagokban fogyasztjuk. Például mindenféle feltétnek való pörköltek, fasírtok. Vagy ha nem az előredolgozás a cél, kisgyerekesen lehet családi napközizni valakinél: míg én főzök (törpék nélkül a lábam alatt), addig te figyelsz, hogy életben maradjanak. Esetleg kiteregetnél gyorsan? (Vagy most figyelek én, írj meg egy fejezetet a diplomamunkádba.) Holnapután meg nálatok, csak fordítva. És akkor nem csak a gyerekek voltak társaságban, de mi sem csak este, fáradtan látunk másik felnőttet.

Ezt egyébként akkor is jó csinálni, ha a partner olyan ember, aki szívesen van a gyerekekkel, de egyedül nem szívesen vállalja, mondjuk dédik, nagypapák, kiskamasz unokahúgok. Meg ugyanezen pótkategóriái, mint a cuki szomszédnéni, akinek minden vágya, hogy pótnagyi lehessen, de biztonsági hálóval, vagy a barátnőm nagylánya, aki még nem elég nagy, hogy önállóan bébiszitteljen. Igaz, ezt nem feltétlenül cseréljük vissza ugyanúgy, de ő kicsit gyerekezett, én meg hatékonyabban végeztem a feladatom.

Csak egy kis instrukció kell

És máris feloszthatunk, körbeadhatunk praktikus teendőket is. Mondjuk az egy helyre járó gyerekek szállítószolgálata. (Én így jártam telente gimibe egy lánnyal, akivel egy utcában laktunk, hol az ő apukája vitt minket, hol az én anyukám, de ezen felül nem nagyon volt kapcsolatunk, simán évfolyamtársak voltunk.) Vagy akár a csekkbefizetés, mert kábé egy időszakban hozzák ki őket, kábé ugyanolyan határidővel, és kábé ugyanannyi időbe telik hármat befizetni, mint kilencet, mert a sorban állás a hosszú. De még a bevásárlás is lehet ilyen, csak pontos lista kell hozzá, esetleg egy-egy összecsörgéssel váratlan áremelésekre. Én elmegyek a húsboltba, míg te a háztartásiba.

Cserélőpartik

Ez a kedvenc kategóriám. Ruhacserélős bulit csinálhatok a velem egyméretű vagy egyízlésű barátnőkkel is, meg a kábé egykorú gyerekesekkel is. Akár jelképes 100 Ft-os csereértékkel, akár ingyenturkálósan. De szezon előtti frissítésnek mindenképp jól jön, mert van, amit meguntam, nem tetszik az anyaga, kihíztam, pedig még tök jó, meg kinőtte a gyerekem, már nem szereti a Peppa malacot, nem hajlandó nadrágot húzni, satöbbi. Jó buli, és izgalommal tölt el egy nagy kupac vagy zsák ruha.

De cserélhetünk sütit is akár, mondjuk nagy ünnepek előtt. Ahányan összeállunk, annyi adagot süt le mindenki az előre egyeztetett egyféléből, kedvencből. Mert ugyanabból több adagot sokkal gyorsabb, nem kell közben mosogatni, százszor kiméregetni, rájönni, hogy ehhez ez nincs itthon, ahhoz meg az nincs. Aztán összejövünk, mindet megkóstoljuk, trécselünk, kávézunk, a végén meg hazamegyünk sok különböző sütivel, és kész is az előkészület egyik dimenziója.

Tervezek még könyvcserélős bulit is, hogy legyen apropó körbeadni azokat, amiket érdemes elolvasni, de nem kell mindenáron belőle mindenkinek saját példány. Hogy utána visszacseréljük-e, vagy továbbadható, az megegyezés kérdése.

Neked mi vált be? Vagy mi jönne jól, ha lenne kivel?

Ezek a gondolatok az Emberháló című poszt “kékkel jelölt” kapcsolatait írják le.