Alapvető emberi vágy létrehozni valamit. Egyrészt az alkotás folyamatáért, hogy megtapasztaljuk, milyen valamit formálni a semmiből, milyen végigvinni egy folyamatot a víziótól a megvalósulásig. Másrészt pedig azért, hogy az emberek hasznára legyünk, életüket valamilyen egyedi módon többé tegyük.

Vannak igazi, korszakalkotó innovátorok, fontos munkát végző emberek, akik azzal, hogy létezővé formálják a belőlük kikívánkozó képzetet, történelmi mérföldkővé is válnak általa. És vagyunk mi, többiek, akik szintén alkotunk. A hétköznapokban megnyilvánulva szeretteinkért: családunkért, barátainkért, önmagunkért.

Egészen magas szintre fejlesztett szolgálat, kreatív szeretet ez, bőven túl a hobbi fogalmán. Vagy talán inkább a szó valódi értelmében, hiszen az örömmel végzett önkifejező alkotás egészen hasonló az Isten teremtő munkájához, mert szeretetből fakad. Akkor is, ha a célszemély én magam vagyok. Létrehozni valami szépet, valami jót, valami hasznosat, valami táplálót. Istenképű emberi tulajdonság.

Ahány ember, annyi formát ölthet. Az egyik nagymamám például, amióta az eszemet tudom, állandóan köt. (Nem csak szobahőmérsékleten. 🙂 ) Ontja magából a kötött pulóvereket, mellényeket, takarókat, sapkákat, sálakat. Megszámlálhatatlanul. Van pár darabom tőle, amiket tökéletesen eltalált, és kincsként őrzöm őket még akkor is, amikor már nem jók rám, vagy már csontig lehasználtak. Mert tökéletesen megfogalmazza egy kötött holmi, hogy milyen vagyok hűvös őszi napokon, vagy hogy milyennek lát engem a nagymamám. A többi viszont egyenesen szörnyű, mert olyan színű vagy tapintású fonalból készültek, ami idegen tőlem, vagy mert ahogy öregszik, egyre gyakoribb, hogy nem egyforma hosszú a pulóver két ujja, vagy hogy túl bő és rövid. Vagy hogy egy három méter magas, de teniszlabda-fejméretű embernek pont jó lenne. Nagy kérdés, hogy mihez kezdjen velük az ember, mert mind tudjuk a családban, mennyire szeret nekünk kötni a mama.

Én újabban kenyeret sütök. Ha lehet kovászosat, vagy teljes kiőrlésűt, magosat, vagy bármilyen péket meghazudtoló finom kiflit. Meg zsömlét. Talán mert a kenyér olyan erős szimbólum. Élet. Meg mert valamikor mindenkié otthon készült, tehát bárki tudja jól csinálni, tehát én is. Egy kis gyakorlással. Mert mint kiderült, nem is olyan egyszerű. És ettől persze még sokkal izgalmasabb, még inkább kihívás. Most épp házi malom beszerzését tervezem, mert ki szeretném próbálni, tényleg annyival jobb-e a friss őrlésű lisztből sütni, mint mondják. És persze sokkal finomabb mint amit a boltban kapni, de ez a minőség nem csak objektív, mert benne van a jó adag “én sütöttem nektek” is. Azért vagyok biztos ebben, mert a lányok nagyon szeretnek csatlakozni hozzám (és én is jobban szeretem, ha a tésztát gyurmázzák, mint a bóti gyurmát). Szóval ugyanazt a tésztát használják, mint én, érdekes módom mégis sokkal finomabb az a formátlan zsömle, vagy nyúl, vagy táska, vagy kisjézus, amit “Neked sütöttem!”-felkiáltással még forrón a kezembe nyomnak.

De ugyanezért jó varrni, szőni, befőzni, lakberendezni, ünnepre dekorálni. Művészi tortát, házi szappant, szörpöt, sajtot, lekvárt készíteni. Házat, lépcsőt, bútort, bunkit, csirkeólat, biciklitárolót építeni. Kézzel írt levelet, képeslapot, könyvet írni. Fényképezni, abból albumot készíteni, évről-évre frissíteni. És a sor végtelen, ahogy az emberi kreativitás is.

Ne becsüld le, ami csak házi készítésű! Ami nem olyan profi, ráadásul több időbe és pénzbe került. Sőt, fejlődj, kövesd az érdeklődésed, értékeld az örömet, ami benned van, míg csinálod, mert ettől különleges. Mint az az első mezőségi viselet, amit húsz évesen először varrtam meg teljesen egyedül: a barátnőmnek, közvetlenül azután, hogy eljegyeztek. Attól lett olyan gyönyörű, hogy belevarrtam minden örömöm, és hogy tudtam, Ibolya is osztozik velem benne. Alkoss azért akit szeretsz, alkoss abból, hogy szeretnek, és közben tudd, emberi küldetésedet teljesíted ezzel! És máris előrébb vitted a világot.

Mik a te alkotó műfajaid? Mibe öntöd a gondoskodásod?