Advent első vasárnapja van ma.
A rituális tisztálkodás nem véletlenül része a világ legtöbb vallásának. Van, ahol napi szintű, teljes testet érintő, van, ahol egy évben egyszer, szimbolikusan pár lábat illet. Van, ahol a régebbi, testi szokásokat már átvették a lelki fókuszok, és van, ahol szigorúan szabályozottan a kultúra része maradt, de már vallási tartalom nélkül.
A szimbolikus cselekedetek jól szolgálhatnak minket, ha közben igyekszünk tudatosítani, miért is csináljuk. Teljesen természetes, hogy ünnepre szép ruhát húzunk, de előtte megfürdünk, hajat mosunk. Az is, hogy feldíszítjük a lakást, de előtte kitakarítjuk. A lelkünket is készítjük, elővesszük a jobbik énünket, de előtte kezdünk valamit a rosszabbikkal.
Nem vagyunk tökéletesek, mert emberek vagyunk. Vannak hibáink, amiken javítani szeretnénk. Vannak bűneink, amikért bocsánatot kérünk, megbocsátást várunk. Szeretnénk jobbak, méltóbbak lenni az életre, a szeretetre. Ezért akarjuk magunkat és környezetünket időnként kívül-belül kivakarni a koszból.
Rituális tisztálkodás – testben és lélekben
Ma, advent első vasárnapján erre a készületre gondolj, akármelyik cselekvési formát is választod. Ha imádkozol, lelkiismeret-vizsgálatot, bűnbánatot tartasz – mosd a lelked. Ha fürdesz – tisztítsd a tested bensőjét is. Ha takarítasz, mosol, mosogatsz – gondolj arra, hogy a környezetedet pucolod, és ezzel szimbolikusan mindenkit, aki abban a térben él, sőt, a közös életeteket.
Mindez azt szolgálja, hogy a megtisztulás rád eső részét megtedd.
