Tessék? Mit ünnepeljek rajta? Az üvegplafont? Hogy kétszer annyit várnak el tőlem, mégsem becsülnek meg sose? Hogy jogosan neveznek hisztérikának, mikor menstruálok? Vagy az ellentétes elvárásokat, szerepeket?

Igen, jogosak a kérdések. Engem is dühít és elkeserít sok dolog. Nem könnyű nőnek lenni. Nem csak manapság. De férfinak sem. Sőt, ami a legfontosabb, embernek lenni nem könnyű. De élvezetet a nehéz feladatok közben találunk, már csak ilyenek vagyunk. Mindenki választhatja a könnyebb utat, bárki végig punnyadhatja az életét különösebb kihívások nélkül, de akkor az idő csak múlik, nem telik.

A rossz dolgok olyanok, mint a masszív gaz: akkor se fogynak, ha irtjuk. Ha helyette inkább olyan szép, jó, hasznos növényeket gondozunk a kertjeinkben, amik megerősödve nagyobbra nőnek majd, kiszorítják a gazat. A maradékot pedig jobban megnézve felfedezhetjük, hogy nem is gaz, csak eddig nem tudtuk, mire jó.

De vissza az ünneplés kertjében növő fákra! Olyan helyen élek nagy szerencsémre, ahol az emberek még szeretnek ünnepelni. Amit csak lehet, megünnepelünk, olyan tág körben, ahogy csak lehetséges. Névnapot, születésnapot, évfordulót, Karácsonyt, farsangot, Húsvétot, aratást, szüretet, esküvőt. Mint akárki más, csak mi jó hangosan, sok étellel és borral, zenével és tánccal. Eleresztjük a hajunkat, na! 🙂

Sajnos azonban nagyon sok mindent már mi sem ünneplünk, még női körben sem, pedig minden változást lehetne; a régit búcsúztatni, hagyni átmenetet, és köszönteni az újat. Annyi ilyen életfordulónk van, ami megtörténik velünk, mégsem tudjuk, mit kezdjünk vele. Esetlenkedünk. Emlékszem a nyárra, mikor menstruálni kezdtem, a családom nőtagjai szerették volna kifejezni felém, milyen fontos dolog ez, de a többség rettenetesen ügyetlen volt. Csak utalgatni mertek, mert addig soha nem volt köztünk semmi hasonló téma.

Gyakran irigykedem azokra a kultúrákra, ahol még vannak igazi átmeneti, beavató rítusok a fontos fordulópontokon. Meg azokra a bátrakra, akik összegyűjtik a még elérhető régi szokásokat, és mernek újakat alkotni a mostani kultúra nyelvén.

Persze nyomokban van még lánybúcsú, lakodalom, babaköszöntő, meg kerek születésnapok, de én sokszor úgy érzem, nem az igaziak, nincs bennük mélyen érintő, spirituális tartalom. Egy rakásra hordunk csomó fölösleges, szépen becsomagolt tárgyat, és várjuk, hogy történjen valami. Egyéni szinten azért szokott, például az esküvő, ha kellően készülve érkezik a lélek, nagy ünnep. De ez csak a két ember között történik, a közösség kívül reked, és megmarad neki a tivornyázó násznép szerepe. Vajon helyre lehetne állítani a valódi tartalmakat? Vagy olyasmit keresek, ami nem is volt?

Furcsán hangzik, és még előttem van, de azt hiszem, szeretném majd megünnepelni (valószínűleg szűk női körben) a menopauzához való érkezésemet. Hogy gondolunk rá ma? Banyakór, hőhullámok, szakállasodás, rosszabb esetben kipakolás (ó, de gyűlölöm ezt a kifejezést!). Ezzel szemben vannak még archaikus kultúrák (közép-amerikai indiánoknál olvastam), ahol a menstruációs vért az élet kiengedésének tartják. Így az elmaradása az élet önmagamban tartását jelenti, és ettől születik meg bennem az időskori bölcsesség. Mennyivel szebb, nem?

Szükségünk van nagy fordulókra és kis mérföldkövekre, és azok kiemelésére a hétköznapokból. Sok évvel ezelőtt az első sikeres vizsgaidőszakom végén ajándékot vettem magamnak. Pár hete felírtam a naptáramba azt a történelmi pillanatot, amikor üresre mostam az összes szennyeskosarat. Tegnap meg ittam egy sört az észak-ír válogatottra.

Annyi alkalom van még, amit ünnepelhetnénk, de nem is jut eszünkbe. Kár értük. Ha nem emeljük ki azokat a dolgokat, amik jelentőséggel bírnak, nem tud olyan mélyen tudatosulni bennünk a tartalma. Ha csak a kézenfekvő ünnepekre készülünk, unalmassá válnak, megkopnak. A kertünk sivár lesz és egyhangú, amit évek múltán már csak műtrágyázással tudunk szinten tartani. Ezért keresem a biodiverzitást, a változatosságot, mert az élet pezseg, burjánzik, és ha odafigyelek, új, addig nem is látott virágokat hajt.

Nőnek lenni elég változatos feladat. Lehet. Virágos, gyümölcsös, fűszeres kert, ahol ünnep a vetés, aratás. Vagy néha a puszta létezés.

Te mit ünnepeltél legutóbb? Mesélj!