És elérkezett egy újabb beavatás. Átmentem egy újabb kapun.

Vegyes érzelmi hullámokat keltett bennem az első szülés, ahol kísérőként voltam jelen. Olyannyira meghatároznak a saját élményeink, saját gondolataink, hogy sokszor az sem jut eszünkbe, ki kéne lépni. Hát még az, hogyan is lépjünk ki!

Szerencsémre úgy alakultak a körülmények, hogy időnként fizikailag kívül kerültem a vajúdás helyszínén, így volt időm gondolkodni, reflektálni, értelmezni a szerepemet. Itt ugyanis nem én szültem, és tény, hogy a saját tapasztalat sokat hozzátesz a hitelességhez, de akadályozni is tud. Neki nem az fontos, nem az segít, nem az jelenti a kihívást, ami nekem. Nem ugyanaz jó neki, ami nekem az volt, vagy az lenne, ha épp én vajúdnék, velem történne mindez.

Szültem hármat, igen. De addig a pillanatig nem láttam senkit ugyanilyen helyzetben. (Persze filmen sokat, mert nagy szülésvideó-rajongó vagyok, de az teljesen más. Megnézem, hat rám, de az rögzített múlt. Már megtörtént, és ha még nem is tudom, hogy alakul a vége, az már akkor is adott dolog.) És megdöbbentett, hogy addig a pillanatig nem is gondoltam rá, hogy én még tényleg nem láttam szülést a sajátjaimon kívül.

Furcsa állapot volt, egyszerre lenni kívül és belül a buborékon, ösztönök által vezérelve és mégis fejből reflektálva is. Felvenni az édesanya által diktált ritmust, dinamikus rítust, segíteni a relaxált állapotban maradást. Nem lehetett tervezni, mert nem tudhattam, mi fog történni. Mikor szükség volt rám (akár aktívan, akár passzívan), az adott pillanatban kicsírázott és szárba is szökkent a tudás, hogy mit kell tennem. És kaptam vagy kértem is a visszajelzést, hogy segít-e, amit teszek, vagy próbáljak mást.

Kétségtelenül volt ott helyem. De ugyanilyen kétségtelen, hogy nem magamtól találtam meg azt. Nem tudom, ő maga vitt-e be a sűrűjébe magával, vagy csak a vákuum rántott be. Vagy a dúlához is eljön az a bizonyos erő, nem csak az épp szülő anyához? Esetleg maga a szülés olyan elementárisan transzcendens esemény, hogy mindenki, aki hajlandó észrevenni a téridő kialakuló speciális buborékát, felvenni az alázat és a nemirányítás attitűdjét, az belép a szent térbe, hogy tartsa azt, az mind pontosan tudja, mit kell vagy nem kell tennie.

Hálás vagyok, hogy ott lehettem, hogy egy család beengedett a legszemélyesebb történésükbe. Hogy láthattam az erőt, ahogy megszületik egy édesanya. A gyengédséget, amivel világra jön egy édesapa.

Hogy megtapasztalhattam magam egy új módon.

Még kettő, és olyan tapasztalt leszek, mint a férjem, aki vérbeli mandúla. 🙂

dúla

Pin It on Pinterest