Valami még mindig hiányzik.

Kezdem azt érezni, bár nagyon jó, hogy vannak otthonos, elfogadó kapcsolataim, ahol önmagam lehetek, és ahol én is hagyom szabadon, önazonosan kibontakozni a többieket, sőt nem csak egyesével kapcsolódunk, hanem egy pici közösséget alkotunk, valami még mindig kevés. Nem elég a kicsi, szoros női kör, nem vagyunk elegen ahhoz, hogy elhordozzuk, segítsük egymást. Sem létszámunkban, sem tapasztalatunkban.

Nem tudhatunk mindent. Sem egyénként, sem közösségként. Ahogy egyetlen ember nem birtokolhatja a választ, úgy egyetlen közösség sem képes minden igényt kielégíteni. Kevesen nem vagyunk elegen. Sokan nem tudunk mélyen személyesek lenni. Ezért is gondolom, hogy két különböző típusú közösségre van szükségünk. (Általában emberi közösségre is, meg női körre is.) Kell a kisebb, a homogénebb, meg a nagyobb, heterogén összetételű is.

1. Nővérsátor

Ez az a típus, amiről írtam már nektek korábban is, hogy egy ideje csináljuk hármasban. Persze lehet többen is, nem kell nagyon szűken értelmezni, meg kizárólagosan hinni a szociálpszichológiának, hogy a kislányok csak 2-4 fős pici csapatban szeretnek lenni. Működhet a bensőségesség kicsit többen is. (Én 6-9 közé tippelem a maximumot, de ez tényleg csak tipp.)

Lényege a személyesség, a bensőséges viszony, a szépen lassan kibontakozó ítélkezésmentes kapcsolat. Én ezért is szeretem nővérsátornak hívni ezt a szintet, mert jól kifejezi az otthonosságot, összetartozást, egy-szintű viszonyt. Akár a nővérek, akik egy alomból, egy sátorból valók. (Belegondoltatok már, hogy a testvérkapcsolat potenciálisan az egyik leghosszabb kapcsolat az életünkben? A szülők hamarabb lépnek ki az életünkből, a párjaink később be. Akinek meg van kicsi korától tartó, életre szóló barátsága, gyakran titulálja szinte testvérinek.)

Aki belekezd egy ilyen kör kialakításába, a legközelebbi kapcsolatait teszi bele. Akikkel igazán egynek érzi magát, közelinek, megértve, mert hasonlítanak egymásra. A szűk női körök így a legtöbbször homogének egy bizonyos szempont alapján. Mindig vannak kivételek, de felnőttként idő-, és energiahiány miatt könnyebben tartjuk fenn azokat a barátságainkat, akikkel hasonlóan alakult az életünk. Ezért aztán a nővér-körben leginkább a hasonlók ülnek: akik egykorúak, kisgyerekesek, gyerektelenek, elváltak, kolléganők, meddők, ráktúlélők, egyvallásúak, hordozósak, kétlakiak, özvegyek, dolgozó anyák, vállalkozók, szomszédok, tisztaságmániások, szalvétagyűjtők, jógázók, utazók, vagy ténylegesen testvérek, rokonok, régóta erős barátok. Sőt, a választható dolgokban, mint hobbi, gyereknevelési stílus, párkapcsolati típus, háztartás-menedzsment, még egyre inkább hasonlítani kezdenek egymáshoz, követik egymás mintáját. És ez a homogenitás, erős egyformaság nagyon biztonságos érzelmileg, jól lehet benne szeretettnek, elfogadottnak, valahová tartozónak érezni magunkat. Könnyű biztatást, megerősítést nyerni.

Szükségünk van erre az egy vérből valóságra.

2. Falunyi asszonykör

Mégis van, hogy kell a más nézőpont is. Meg a nagy létszám. Az a közeg, ahol már nem egyformán erősek a szálak, de még mindenki ismer mindenkit. Még van bizalom a személyekben, még akkor is, ha nagyon sokfélék vagyunk, mert a házaink azért még elég közel vannak egymáshoz. Mint régen a falu. Vagy még régebben a nagycsalád, a törzs. (Személyes saccom a 13-30, de elképzelhető, hogy még ennél több egy kupacon lévő nőnél is működik, bár belőlünk a túl sok néha elképesztően TÚL SOK.)

kétféle2Ez az a létszám, ami nagyobb munkák, nehéz helyzetek idején is elbír. Mert a gyerekágy alatt a komatálat nem a másik gyerekágyasnak vagy csecsemős anyának kéne vinni, hanem a nagymamának, keresztanyának, nővérnek, nagynéninek. Gyereket pesztrálnia meg a szomszédasszony nagylányának, unokahúgnak, kicsi sógornőnek, öreg dédikének. És ha hirtelen nagy szükség van, mert leégett a házam, vagy hónapokra kórházba kerültem, a tág női kör – ami már inkább háló vagy szövet – az, ami sok kicsi sokra megy-alapon tud segíteni anélkül, hogy az egyes tagjait túlterhelné.

A heterogén összetétel, a különböző élettapasztalatok, az emberi biodiverzitás igazi kincsesbánya tud lenni. Nem várt helyről kaphatunk minket megerősítő történetet, segítő kezet, más szemszöget. Olyat, amilyen a hozzám nagyon hasonlítóknak ugyanúgy nem jut eszébe, mint nekem. Mert sokat tanulhatunk a nagyon más cipőben járóktól. Vagy különös analógiát és megoldási ötletet találhatunk valakiben, aki talán egész más helyzetben van most, de valaha, kicsit más történelmi környezetben, mintázatában mégis hozzánk hasonlót tapasztalt.

Ez a változatosság kell a beavatódásokhoz is. Nagy korszakhatároknál szükségünk van azokra is, akiktől elválunk, és azokra is, akik befogadnak. Mint a lagzinál: a kikérésnél a menyasszony elbúcsúzik a lánypajtásoktól, éjfélkor pedig az asszonyok kontyolják fel, isszák meg vele a befogadást jelző kontyalávalót. (Ami természetesen egy kupica pálinka. 🙂 ) De nem csak ünnepekkor, hétköznap is látnunk kell azokat, akik a számunkra következő határon már túl vannak. Hogy lássuk, hogyan élnek, kérdezhessünk tőlük, vágyjunk közéjük, a határon átkelve pedig napról-napra tapasztaljam, hogy elismernek közülük valónak. És ugyanígy kellünk mi magunk az utánunk jövőknek, és kellenek ők is nekünk, hogy érezzük, van is mit átadnunk.

+1 Az önsegítő csoport

Speciális keveredése a két funkciónak a mi korunk jellemző csoportosulása, mikor nagyobb létszámú, de hasonló helyzetben lévő emberek jönnek össze. Nem csak a klasszikusan önsegítőnek nevezett csoportok tartoznak ide, mint a hasonló szenvedélybetegséggel vagy betegséggel élőké, de a gyászolóké, álláskeresőké, hordozós anyukáké, fogyni vágyóké, serdülők szüleié, traumát átélteké, egyedülállóké, vendégbabák szüleié, válás után újrakezdőké és a sort folytathatnám tovább. A lényeg, hogy valamilyen közös pont, ami krízishez vagy változáshoz, tanulási folyamathoz kötődik, és általában jelen van egy szakmai vezető is: a mentálhigiénéstől a hordozási tanácsadóig.

Nagyon jó, hogy vannak ilyen csoportosulások. Valahol átmenetet képeznek a fenti két csoport között, és van is bennük lehetőség, hogy hasonlóságot és különbözőséget is tapasztaljunk, vagy akár igazán mély, hosszútávú kapcsolatokra találjunk.

Nekem annyira nem műfajom, ezt bevallom, nem sikerül magában a közösségben gyökeret eresztenem, miután már valamelyest adaptálódtam az új helyzetre, megtanultam az alapokat. De ez én vagyok, és semmilyen módon nem vagyok mérce. Akinek otthona egy ilyen csoport vagy klub, nagyon is jól teszi, hogy ott van. Sőt, meséljetek, nagyon érdekel, mi a tapasztalatotok, miért szerettek ezekben a közösségekben létezni!

kétféleközösség

Ha hozzám hasonlóan téged is inspirálnak a TED-előadások, akkor ajánlom ezt, a homogén és heterogén közösségek, összefogások erejéről egy tőlünk némelyekben különböző, másokban nagyon is hasonló kultúrában.

A következő lépés

Nekem a nagy asszonykör a következő. Van is egy tippem, hogy hol érdemes elkezdeni, melyik az a közösségem, ahol már majdnem van is ilyen. Neked mi a következő? Mire van most, a jelenlegi helyzetben szükséged? Hasonszőrűek melengető társaságára? Vagy külső szemre, más nézőpontra, eltérő élettapasztalatra?

Pin It on Pinterest