Volt olyan Karácsony, ami különösen nehézzé vált valamiért?
Néha egészen máshogy alakulnak a dolgaink, mint számítunk rá, és ha ünnepkor történik, sokkal nehezebben vesszük az eltérést. Mert ugye az ünnep az legyen olyan. Egész nagy krízisek időbeli hozzákapcsolódása akár teljesen módosíthat is mindent, elhomályosíthatja az ünnepelnivalót. Sokáig csak arra emlékeztet, ami akkor történt.
Néha a nehézség fontos dolgokra tanít minket
Pont azért, mert nem tipikusan zajlik, mert megbomlik a megszokott koreográfia.
Tíz évvel ezelőtt nekünk volt egy nagyon szegény Karácsonyunk. A férjem azon az őszön külföldön dolgozott, és december elejére jött haza. De átvágták, nem fizették ki őket. Mivel épp nekem sem volt munkám, a külföldi munkába indulás befektetéssel járt ugyan, de sokat ígért. Így viszont ott álltunk mínuszban, tényleg azon a szinten, mikor felmerül benned, hogy mit fogsz enni. És mégis az egyik legszebb ünnepünk lett.
Megtapasztaltuk, milyen sokat segíthet egy váratlan segítség, mikor egy barátunk csak úgy beállított egy nagy zacskó alapélelmiszerrel. Azt is, szükséghelyzetben milyen kreatív tud lenni az ember: dróttal szereltem tujaágakat a tavalyi, leszáradt karácsonyfa kopasz ágaira. (Igen, egy évig ott állt az udvar sarkába döntve. 🙂 Ez egyszer jól jött, hogy olyan trehány vagyok.) A legszebb mégis a Szenteste volt. Kettesben (meg a macskánk, Ciprián), békében, átlendülve a pénztelenségen meg a becsapottak dühén, ami uralta az előtte való heteket. Addigra tudtuk értékelni, hogy mi azért még ott vagyunk egymásnak. Ajándékul. Meg egy túrórudi, és egy emlékezetes piros szalag – csomagolásképpen. És ha ennyink van csak, az is lehet minden.
Neked volt hasonlóan nehéz?
Találtál benne akkor értéket, tanulnivalót? Ha nem, csak simán nehéz volt, akkor sem késő soha átkeretezni. Ami nem a fájdalom, a nehézség letagadását, elbagatellizálását jelenti. Ellenkezőleg. A krízis ellenére, vagy pont belőle táplálkozni, máshogy látni. Mint az örvény: mikor hagyod, hogy levigyen a mélyére, a végén magától dob a felszínre.