Ciki-e, ha valamire azt mondjuk, nem is ciki? Van-e kollektív hülyének nézés, és bánt-e valakit a “nemre lőtt” marketing? Megnyílt az első, direkt nőknek szánt laptopszerviz. Erről tudósít egy rövid interjú az üzlet ügyvezetőjével. Bevallom, gondolkodtam rajta pár másodpercig, hogy ettől érezzem-e magam kollektívan, nőként megbántva. Bár a pink sosem volt a színem, és se laptopban, se falszínben nem vonz az ilyesmi, végső soron arra jutottam, ha ez engem bánt, akkor egyszerűen nem én vagyok a célközönség.

Mitől női egy laptopszerviz?

Tény, hogy ha autót (vagy inkább új biciklit) nézek magamnak, akkor nem mindegy, milyen színű, meg össze van-e matricázva alapból mindenféle márkafelirattal, de nem csak a külcsín alapján döntök. Sőt, kifejezetten szeretek például kütyü-, meg autóteszteket olvasni, főleg, ha az utóbbiak elektromos verziójának fejlődéséről van szó. És bár a műszaki alapfogalmakkal tisztában vagyok, mégiscsak jobban érdekelnek a szoftver-ügyek a hardvereknél, jobban leköt, ami belül muzsikál, mint maga a vas. Talán a célközönség határterületén mozgok. Nem az a legfontosabb, hogy hánymagos a processzor, és nem szeretek operációs rendszert telepíteni, de ha belül vagyok a kapun, akkor már megkapálgatom, rendben tartom a rendszereimet, adataimat, és nem csak a lomtárat ürítem ki időnként. Mégis, elsősorban afelől közelítem meg a dolgaimat, hogy mire akarom használni őket és milyen körülmények között. (Utóbbi elv mentén cserélődött le például a kisgyerekes-léttel ütés-, törés-, por-, és nyál-, akarom mondani vízállóra a telefonom és a kamerám is. Inkább tudjon kevesebbet, de legyen elpusztíthatatlan.)

Analógiaként elképzeltem egy betét-, tampon- és kehelyboltot férfiaknak. Talán máris van piaci igénye a kamaszlányukat egyedül nevelő, vagy elvált, hétvégi apukáknak és segítőkész férjeknek hogy legyen egy hely, ahol nem ciki bármit kérdezni szükség esetén, havaria-helyzetben bevásárló férfiaknak, és nem laposkúszásban kell a nyílt polcokon kiigazodni a csepp-jelzések zűrzavarában.

Teljesen természetes, hogy mind a nők, mind a férfiak között van, aki üdvözli, és van, aki felháborítónak tartja az ilyen jellegű kezdeményezéseket. Például, hogy ne csak a női nyilvános mosdókban legyen pelenkázó. És örülök, hogy sok nő megkönnyebbülten felsóhajt a bolt létezésének ténye fölött:

“…nem azért mert szőke vagy buta, hanem azért mert a gigaherzek világa nem üti meg az ingerküszöbét.”

De azzal már nem értek egyet, hogy “ez így van jól” meg hogy a “férfiaknál inkább a teljesítmény dominál, mert játszanak a gépen”.

A technika sem csak a férfiaké

Vannak nők, akiket leköt, és lehetnének még többen, ha nem sugallná nekik a világ, hogy erre születni kell. Lehetőleg férfinak. Mert köztük is vannak, akik nem csak játszanak a gépen, ahogy olyanok is, akik egyáltalán nem is értenek hozzá. Talán ennyire sem birizgálna, ha egyszerűen Laptopszerviz hozzá nem értőknek lenne a neve. Mint a Dummies / Tantusz könyvsorozat.

Persze mondhatjuk, hogy az átlagnő meg az átlagférfi így és úgy, de ahogy azt a Kis emberhatározóból is megtudhatjuk, az átlagember létezése empirikusan nem bizonyított. Szóval tegye föl a kezét, aki szerint van átlagnő!