Ahogy közeledik a Vörös Sátor Workshop, sokat jár a fejemben a lányaim jövőbeni megünneplése, meg a sosemvolt sajátom, “Mi lett volna, ha egy archaikus társadalomban élek?”-zsánerben. Mitől búcsúzik a lány, mikor nővé érik? Mit kéne megtanulnia az átmenetben? Pontosan mibe avatódik be?

Kijőve az elmúló korszakból belekerülünk az átmenet zavarosságába, amin kénytelenek vagyunk átküzdeni magunkat, mielőtt beléphetnénk az újba. Ez a beavatás sűrűje, mocsaras massza: tele kérdésekkel, új tudással, új érzésekkel, új énképpel, új testérzettel. A régi már nem vagyok, az új még homályos.

“Jöttem valahonnan. Tartok valamerre. Merre tartok én?” Palya Bea – Beavatás

A beavatók

Van ebben félelem is, ismeretlen is. Eddig csak külső szemmel láttam azokat, akik már ott vannak, ahova tartok, most már máshogyan méricskélem őket. Ők is igyekeznek elengedi a rólam alkotott gyerek-képüket, mert az én új én-képem az ő megelőlegező bizalmas befogadásukból nő majd ki. A lány-részem akkor enyészhet el (bár a nyoma talán sose múlik el egészen), ha a többiek szemében meglátom tükröződni új, nő-énemet.

A másik oldalon ez lesz az én feladatom is. A felcseperedő lányokat nőként elismerni már első vérzésükkor, még ha ekkor nem is nőnek bele egészen az új cipőbe. Bizalmat szavazni annak, akik egykor lesznek. A felelősség-érzet magától a felelősségtől alakul ki fokozatosan, a kompetencia valós megtapasztalásától és a hibázás lehetőségétől.

Ez minden anya, nővér, barátnő, nagynéni, nagymama, dédmama, keresztanya, fontos nő és mentor feladata lenne. Archaikus közösségben természetesen velük. Helyreállítandó rendszerben meg azokkal, akiket a beavatás előtt álló lány is valóban bizalmasnak, hitelesnek érezve szívesen lát.

A beavatás helye

Annyi minden van, amivel jó ebben az átmenetben találkozni, nem elég rá egyszeri, kicsi idő. Akár egyben, hosszú ünnet adva a vörös kapun való első átlépésnek. Elkülönítve 2-3-5 napra egy elkészített, bensőséges helyen, másfajta anyaméhben, ahová belépve fizikailag levethetjük a leány attribútumait, és az átmenet napjai után felölthetjük a nő ruháját, szalagját, ékszereit – kinek mi fejezi ki jól ki az új születést.

Az elkülönített hely, még ha fizikailag folyamatosan létező is, kiemelt szerepe, ünnepi díszítése, társaságának egyszerisége időtlenné, átmenetivé teszi. Az idő kronosz helyett kairosszá válik. Mint a szülés-születés módosult tudatállapotában. Így a hely, méltón kiemelve mintha más térré is válna. Később persze hordozza az ünnep szellemét, de jelenvalóvá mégis csak a megismételhetetlenség teszi. Mert összesűrűsödik benne minden jelenlévő beavató addigi tapasztalata, a kollektív női-lét-élmény, és minden, ami sejthető, de még elrejtett a beavatandó, átalakuló eljövendőjében.

Mivel találkozunk ebben az átmenetben?

Megjelenik biológiai voltában is a test változása: az első vérzéssel beindul a ciklus keringője, a termékenység állapota. Jó erről is teljes, tapasztalati tudással találkozni, nem csak a tananyag-szerű, tudományos, “felvilágosító” minimummal. Természetes esetben persze ez nem most merül fel először, hiszen nyitott szívű és szemű családban kevés téma tabu. (Csak az a kérdés, eltaláljuk-e válaszainkkal a kicsi lányok kérdéseire adott őszinte, de az ő szintjén megfogalmazott választ.) De nem csak az a kérdés, mit csinál a test a ciklus különböző pontjain, hanem az is, hogy mindez milyen érzés? Mert nem vagyunk egyformák, egészen eltérő állapotokat tapasztalhatunk meg, mindenkinek máskor fáj (vagy nem), máskor vágyik magányra és társaságra, máshogy társul hozzá a libidó változása, a szellemi felélénkülés, az intenzív ízek kívánása, a nyák, a hüvely, a méhszáj változásai, a stresszre való reagálás. Mindenkinek más a megtapasztalása, de ha ezekkel találkozunk, máris nem várunk egy nemlétező, nagykönyvi ciklust; a hasonlóságok mentén pedig van kihez fordulnunk tanácsért, praktikáért, empátiáért. A sokféle információ adhatja meg azt a hatalmat, hogy generációról generációra leépítsük a menstruációhoz társult betegségtudatot, kulturális tabukat, vagy a reklámszerű, kékvérű, mintha nem is lenne-attitűdöt.

De az első kapun átlépve jó találkozni a későbbiekkel is, hiszen ugyanannak a termékenységnek más aspektusaihoz kötődnek majd azok is.

Négy női beavatás

A vörös kapuból látunk rá először a szex-párkapcsolat-házasság hármasából létrejövő fehér kapura is. Ez ma a legnehezebb kérdés, mivel a mi kultúránkban nagyon széthúzódott időben, akár húsz év is lehet a lépcsők között. Régebbi időkben közel volt: később menstruáltak, előbb mentek férjhez. Ez a széttöredező átmenet nagyon más dinamikát ad nekünk. Mégis jó beszélni röviden, vagy inkább válaszolni a felmerülő kérdésekre, megtalálni a ciklus állapotai és a termékenység kapcsolati dimenziójának egyedi összefüggéseit. Legalább csírájában beszélni szexről, párválasztásról, elköteleződésről.

Ugyanígy az aranykapu varázslatáról: a megtermékenyülés (vagy meddőség), várandósság / terhesség küzdelmeiről, a szülés munkájáról és élményéről, az anyává válás útjáról. És nem csak azért, hogy tudja a fiatal nő, mit kell pár évig minden áron elkerülnie, majd pár évvel később mindenáron akarnia. A terhesség, a gyerek ellen nem védekezni kell, mert nem támadó ellenség a magzat, később pedig nem lehet kipipálandó, izzadva elvégzett projekt számokkal és hormon-értékekkel illusztrálva. Sokkal inkább dinamikusan követhető, tervezhető folyamat, amit végső soron mégsem tudunk irányítani. Ahogy a szülést sem. Bár jó, ha tudjuk, nekünk mi fontos, mi biztonságos, hogy ahhoz keressünk támogató segítőket és környezetet, és bár sokat dolgozunk majd benne mi is és a születendő is, mégis van benne valami, ami csak történik. Van benne ismeretlenből érkező erő. Ezt az erőt átmenetileg birtokoljuk, irányítjuk, de mégsem a miénk, nem belőlünk indul, nem vehetjük elő akármikor.

És ugyanígy a bíbor kapu, mikor búcsúztatjuk majd egyszer a termékenységünket. Ahogy fokozatosan beindul a ciklus, úgy fog lassan kivezetődni az életünkből is. De ez nem csak fizikailag kellemetlen, gyászos, bezáruló átmenet lehet. Találhatunk majd benne új megnyíló kaput a bölcsességre. Még akkor is, ha ez innen, az első kapu pereméről valószínűtlenül messzinek is tűnik.

Új nő

Bolyongva az átmenet labirintusában megláthatom, hányféle átmenet vár majd még rám. Hányféleképpen újulhatok még meg, önmagam végtelen számú lehetőségeivé átalakulva, spirálisan, párhuzamosan járva az életszakaszaim köreit ugyanúgy, és mégis máshogy. Három, hét, vagy akár negyven kígyóbőrt levetve, megmaradva átváltozni. Önmagamból önmagamba bújva.

Talán ez a legnehezebb az átmenetben. Megbarátkozni a változás erejével, a születés fájdalmával, felkészülni az újra, de kezdetben még frissen, puhán védtelenül.

Te mivel találkoztál az első, vörös kapun átlépve? Vagy mivel kellett volna?