Újfajta varázslatot tapasztalok meg. Ahogy a könyvírás interjúzós szakaszába megyek egyre beljebb, míg alanyaim történeteit hallgatom, mintha mindez velem is megtörténne.

Beszélgetünk: én kérdezek, ők válaszolnak. Mélyen figyelek, hogy megértsem, amire gondolnak a történetükkel, és megérezzem, amit éreznek a felidézéskor. Ott és akkor mintha egy különleges, 5D-s filmet néznék, mert a téren is, az idő is, az érzések is mozdulnak velem. De már a találka után, hazaúton megváltozik valami bennem. Ahogy a hálára gondolok, hogy bizalmukba fogadtak az alanyaim, és csupa jó-eljövendőt kívánok nekik, valahogy elkezdek azonosulni. Mintha egy gigantikus dráma, egy kozmikus színdarab alakulna, íródna, rendeződne, amiben én játszom az összes szerepet. Mintha minden, amit ők átéltek és elmeséltek, velem történt volna meg, én éltem volna át. Egyszerre vagyok minden nő, akikkel bármi hasonló történt valaha. Megmeríthető az időtlen, kollektív tudattalan.

Liz Gilbert múlkori könyvében találtam egy hasonló utalást Italo Calvino, Láthatalan városok című könyvére, ami már fel is került a listámra:

“… egy képzeletbeli városról ír benne, amelynek Eufemia a neve, ahol a népek kereskedői napfordulók és napéjegyenlőségek idején összegyűlnek, hogy árut cseréljenek. De nem azért találkoznak, hogy fűszereket, ékszereket, élő állatot vagy szőttest, hanem hogy mesét cseréljenek, vagyis szó szerint a személyes, meghitt viszonyaikat csereberélik. Calvino leírja, hogy a férfiak esténként összegyűlnek a sivatagi tábortüzek körül, és mindegyik felvet egy fogalmat: “húg”, vagy “farkas”, vagy “elásott kincs”. Aztán a többiek egymás után mesélnek egy személyes történetet a húgról, a farkasról vagy az elásott kincsről. És hónapokkal később, jóval azután, hogy elhagyták Eufémiát, amikor magányosan tevegelnek a sivatagban, vagy hosszan vitorláznak Kína felé, a férfiak unaloműzőnek előkeresik a régi emlékeiket, és ekkor fedezik fel, hogy valóban elcserélték őket, vagy ahogy Calvino írta: “a húgaikat másvalaki húgára, a farkasokat másvalaki farkasára.”

Aztán kifelé haladva a feneketlen, óceán-mélységből újra találkozom a saját történetemmel. Abból tudom, hogy jó ez a munka, fontos elvégeznem, hogy ismét a magamét látva nem elvágyódom, nem azt sajnálom, hogy én miért nem tapasztaltam meg ezt vagy azt, hogy miért nem “éltem” még, mielőtt nagyon is fiatalon elköteleződtem, hanem méginkább megszeretem az én mesém. Helyemen vagyok az életemmel eddig bejárt úton.

És nem a mások tapasztalatának ellenére, pont azokkal együtt! Nem jobb vagy rosszabb egyik vagy másik történet-csomag, csak más. Mindnek van létjogosultága, mind valakié. Nincs olyan, amiből ne tanulhatnánk, és egyikünk se az lenne, aki, hogyha csak egyetlen apró momentumot is megváltoztatnánk vagy elhagynánk az eddigiekből. Ha nagyon meg akarom teologizálni, talán ezekre az átkeretezésre váró részekre mondja Szent Ágoston, hogy felix culpa, szerencsés bűn, mert rajta keresztül jön a kegyelem. Jó látnom, hogy olyan nőkkel beszélgetek, akik rendben vannak az életükkel, és amit talán hibának tartanak a mostani szemükkel nézve, azt se bánják, mert látják, hova vitte őket. És én is azt látom a magaméra nézve, hogy jó nekem ott, ahol vagyok, könnyű szeretni az utat, ahogy ideértem. Ez az én utam, az meg az övék.

De most már az övék is az enyém egy kicsit, nekem ajándékozták. Én pedig elfogadom, magamévá teszem, kicsit át is szűröm a saját szívemen, fejemen, zsigereimen. Az ajándék már az enyém, a részemmé válik. Ahogy eljön az ideje, átadom nektek is, minden olvasónak, és így nekik is vissza. Tudom, hogy nem pont úgy láttatom majd, ahogy ők adták. De bízom benne, hogy tetszik majd nekik az én szememben tükröződő képmásuk, mert nekem tetszik, amit látok.

Azt kívánom, bár többet beszélgetnénk! Bár többet ülnénk a tűz körül, a lángokba bámulva, hallgatva egymás igaz meséit, lélekben átélve mindet anélkül, hogy magyarázni, megítélni, vagy tanácsolni akarnánk. Csak merítenénk egymás forrásából, és megízlelve azt mondhatnánk: igen, ez is egy élet.

Talán kevesebb lenne köztünk a háború? Jobban értenénk egymást?

atvaltozas

 

Pin It on Pinterest